MeToo - vagy mégsem?

Egy tárgyalás mindent megváltoztat? A ló másik oldala. 

 

Hetek óta zajlik Virginiában Johnny Depp és Amber Heard nyilvánons pere. Sok százezren követik élőben, ahogy én is. Milyen okosan tette Johnny, hogy nyilvános tárgyalást kért! Nem is volt más lehetősége,  mert az egész  világ előtt kell tisztára mosni a nevét, visszakapni az  elrabolt életét. Mennyire lehetett elkeseredett, hogy ezt a megoldást választotta?

Nagyjából követem az élő közvetítést, mert érdekesebb, mint bármely film, vagy manipulált doku sorozat. Nem tagadom, a  Johnny team-hez érzem magam közel, neki szurkolok. 

A történet, ha valaki nem ismerné: 2003-ban Johnny Depp elvette feleségül a gyönyörű, fiatal  Amber Heard-öt. Nem tartott sokáig a boldogság, hamar vált pokollá a házasság, Johnnyról elég köztudott volt akkor is hogy bár zseniális színész és csodálatos , érzékeny művészember, világszerte nagy szeretetnek, tiszteletnek  örvend,  nem veti meg a drogokat és az italt. Kiderült, Amber sem veti meg ezeket a szereket, úgyhogy elég zűrös volt a házasságuk, rögtön az elejétől, emiatt aztán alig egy év múlva el is váltak szépen. Úgy tűnik, Amber számára Johnny Depp csak ugródeszkát jelentett. Amber megkapta a pár milliós végkielégítést, ahogy kell, de  addigra bekerült Johnny által a legfelsőbb körökbe. Nem sokat szomorkodott a válás miatt, mert ott volt (már a házasság alatt is) a világ leggazdagabb  embere, a polihisztor  üzletember Elon Musk, aki a szeretője volt, ahogy a sármos James Franco színész is. Teltek az évek, a hölgy mindent megkapott, amire nagyratörően vágyott, a világ legmenőbb, leggazdagabb szeretőit, pénzt és végül a legnépszerűbb mozifilm egyik főszerepét. Az Aquaman-ban Mira-t játszhatta. Teljesült a vágya, elérte a célját, eddig legalább is úgy tűnt. Nem érdekelte, hogy míg ő szárnyal, volt férje élete neki köszönhetően totálisan tönkrement  Elon nem vette feleségül, inkább pénzt adott neki. és vége is volt.  Ez külön történet, de most arra nem térek ki. Szóval, Amber-nek ettől függetlenül bejött az élet, a karrierje szárnyalni kezdett. A szépség nagy vonzerő, azt hitte, az elég is, mert bármit és bárkit megkaphat. De mit is ér, ha tartalom nélküli?  És még múlandó is. 

Mikor 2017-18 körül bejött a MeToo mozgalom, gondolta, kicsit címlapra szeretne kerülni, ezért  a Metoo mozgalom egyik arca lett.  Azt állította, hogy őt  is házasságon belüli erőszak érte, fizikai és szeyuális egyaránt. A sajtó felkapta, foltokkal a szeme alatt címlapokkon szerepelt, végighaknizta a világot a szenvedő áldozat szerepében. Johnny-nak azonnal vége szakadt a karrierje. Kirakták az összes filmjéből, a barátai, a családja , a világ előtt megalázták, anyagilag tönkrement,  és semmit sem tehetett. Aztán megelégelte. Mikor már nem volt más lehetősége, beperelte Amber-t hitelrontásért, ötven milliós kártérítést követelve. Erre Amber azonnal visszaperelte száz millióra. Nos, ez a per folyik, a héten lezárultak a meghallgatások, esküdtszék fog dönteni a bűnösségről. 

A tárgyalás menete alatt aztán sorra bukott  be Amber taktikája, derültek ki a hazugságai. A személyes vallomástétele, jelenléte csak erősítette az ellene világszerte kitörő ellenszenvet. Egy narcisztikus, törtető, hazug és erőszakos nő képe bontakozott ki, legvégül bebizonyosodott, hogy nem Johnny volt az erőszak elkövetője, sokkal inkább az elszenvedője. Amber hazugságai sorban lelepleződtek a hosszú tanú meghallgatások során. Kiderült többek között, hogy a címlapon szereplő fotók a sérülésekről manipuláltak voltak. Bebizonyosodott, tanúk sorai állították,hogy nem is voltak egyáltalán sérülései, csak kitalálta az erőszakot, meg egyáltalán,  semmi nem úgy volt, ahogy ő  állította. 

Johnny Depp mindvégig nyugodt maradt, higgadt, és szimpatikus benyomást keltett, őszinte volt, és ez érződött.  A csapata is szívvel-lélekkel kiállt mellette. Amber ügyvédein látszott, mennyire  tisztában vannak vele, hogy  eleve vesztes ügyért harcolnak,  mert egy hazug álláspontot kell megvédeniük,  motiválatlanok voltak, mert nem igazán lehetett a hazugságokat igazságnak eladni. Pedig eleinte olyan biztosra mentek! Ki cáfolhat meg egy erőszakot?  És lám. Szóval, volt izgalom bőven, most pedig izgulhatunk tovább a döntésen!

Azt hiszem, nem tévedek, nagy port ver fel  majd ez a tárgyalás, mérföldkő lehet, hiszen, ha jól tudom, még egyetlen megvádolt  híres férfi sem lett tisztázva az erőszak vádja  alól. Igaz, ebben az esetben Amber volt az egyetlen  személy, aki megvádolta Johnny Depp-et, senki sem jelentkezett azzal, hogy "metoo"  ami eleve szokatlan ilyen nagy horderejű ügyben,  főleg híres és gazdag ember esetében.

Milyen jó, hogy bebizonyosodott, hogy nem minden fekete és fehér! Nem elég a "metoo", azért  csak óvatosan azzal a vádaskodással! Egy emberi életet  öt perc alatt romba lehet dönteni egyetlen  hazugsággal és senki sem meri megkérdőjelezni, mert rögtön nekiesnek, hogy  persze, védi az erőszaktevőt. Most végre valami elindult, mert szerintem pont ennyire körültekintőnek kellene lenni,  mint ennél a tárgyalásnál történt , mielőtt végleg megbélyegeznének valakit.  Nem arról van szó, hogy Johnny szent lenne, de erőszakot senki sem tudott rábizonyítani, és senki más nem is vádolta meg ilyen magatartással.  Inkább az ellenkezője derült ki. A részletes tanúvallomások, bizonyítékok tárgyalása után  hteltelen lett a vád.  A magabiztosan felépített kártyavár összeomlott. Bármi is lesz a dönés. az emberek, szerte a világon , a nyilvánosság ereje segtségével már döntöttek. Amber nagyon nagy hibát vétett. Nem jó  embert vett célba. Túl magabiztos volt, érzéketlen, kegyetlen. Arra  nem számított, hogy mindez ellene fordul. Azt hitte, elég, ha elmorzsol pár könycseppet a vallomástételénél. (Igaz, nagyon  próbált sírni, de könny,  az  csak nem jött a szeméből, hiába erőlködött. Inkább nevetséges volt. Tényleg rossz színésznő! ) A Youtube nézői pedig minden mozzanatot  észrevettek, értékeltek, kiveséztek. A nyilvánosság nagy úr tud lenni! Sokszor csak az segít. És ez Johnny nagy esélye a visszatérésre. 

 Jason Momoa, az Aquaman igazi sztárja sem hajlandó többé Amber Herd-del dolgozni, kitették, úgy néz ki, Emilia Clark lesz az új női főszereplő. (Mondjuk ő megérdemelten, mert nagyszerű és tehetséges színésznő!) Hollywood fekete listára tette Amber Heard-öt.  Karrierjének lőttek. Rossz színésznő, hiába szép. A szépség múlandó, a tehetség örök. Most pedig megutáltatta  magát a világgal.  Ez a tárgyalás rávilágított hogy a nem érdemes hazugsággal manipulálni, másokat eltiporni, mert  minden  kiderül. Nem azt akarom mondani, hogy halgassunk a bennünket ért abúzusról, dehogy!  De aki vádol, az legyen őszinte, ne a haszonlesés miatt jöjjön elő ezeréves, jelentéktelen  vagy mondva csinált sérelmekkel, ne  játssza el a poszttraumás szenvedőt, aki ha kap pár milliót, már nem is szenved. annyira...I

Felmerül a kérdés, hogy miért csak a híres, gazdag, ismert emberek ellen  indítanak hadjáratot akár évtizedek után is? A szegény,  nincstelen erőszakoló ellen elég ritkán készül vád, pedig az hihetőbb is, mert nem anyagi követelés áll a háttérben. Nagyon is elítélem az erőszakot, az abúzus minden formáját, de:

Kizárólag valós és megalapozott legyen a vád, hiszen egy ember életét végleg össze lehet zúzni egy szemét hazugsággal. Vegyük észre, hogy nem csak a nőket érheti erőszak, férfiak is lehetnek áldozatok (ebben az esetben is épp így történt) akár családon belül is.

Akkor továbbra is: Hajrá Johnny!