Azt mondják az okosok, hogy a változás jó. Változtatás mellett  általában nem jókedvében dönt az ember. Legtöbbször rákényszerül. Sokszor összeomlik az addig biztosnak hitt élete. Sokan nem tudják feldolgozni, hogy már nem ugyanaz az életük, mint amihez hozzászoktak és ez tragédiákhoz is vezethet. Pedig én állítom, hogy (majdnem) minden változás jó. Legtöbbször utólag kiderül. Ne féljünk tőle. Minden változás egyúttal egy új lehetőség. 

Amikor az ember úgy érzi, hogy egyhelyben topog az életében, a karrierjében, minden nap ugyanaz a mókuskerék, nem okoz már örömöt reggel felkelni, ellátni a szokásos teendőket, valakivel együtt lenni, akivel csak azért vagyunk együtt, mert megszoktuk és különben is, még mindig jobb, mint egyedül. Le lehet így élni egy életet. A gond akkor van, amikor nem mi döntjük el, hogy ez az unalmas élet akar-e minket. Váratlanul felmondhatnak a munkahelyünkön, holott azt hittük, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk, megcsal a párunk, holott róla aztán nem hittük volna, hogy bárkinek is kellene, bárki is érdekesnek találná...

Még akár egy betegség is kényszeríthet feladni az eddigi életünket, amikor hirtelen rájövünk, hogy minden más mellékes, csakis az egészségünk visszakapása számít. Furcsa, de ez is adhat pluszt az életünknek. Új perspektívát. Feltéve persze, hogy túléljük. Amikor sokkszerűen ér a változatás kényszere, hirtelen minden összeomlik. Az ember bizonytalannak, kilátástalannak látja a jövőt. Tanácstalan, nem talál kiutat a káoszból, a reménytelenségből, a csalódottságból. Nehéz ilyenkor bizakodónak lenni, de szükséges. Nem szabad feladni. 

Én azok közé tartozom, akik képesek anélkül is változtatni, hogy megvárják a kényszert. Általában megérzem, ha megérett a helyzet a változásra. Sokszor költöztem például az eddigi életem során, pedig minden lakásomhoz kötődtem valamiért, mindegyikben sok munkám volt, mire tökéletes lett. De valami mégis hiányzott mindegyikből, talán az új élet lehetősége, amit elmulasztok, ha maradok. Új esély kellett, új környezet, új emberek. Soha nem bántam meg, mindig egy új élet lehetőséget kaptam. Van azonban, amiben nem tudtam időben változtatni, hiába szerettem volna. Könnyű egy munkahelyet elhagyni, ha alkalmazott vagy, de ha tied a cég, te vezeted, emberek tucatjai  és azok családjai függnek tőled.  Nem könnyű csak úgy lelépni, abbahagyni, hiába nem okoz már örömöt úgy, mint az elején, amikor lelkesen felépítetted, fejlesztetted, új és új ötleteken dolgoztál, sikerre vitted. Egy cég millió kötelezettséggel jár, ha nem akarsz tisztességtelen lenni, akkor kénytelen vagy addig folytatni, amíg lehet. Megpróbálsz mindent, hogy a vihar közepén is jól kormányozd a hajódat. Ez hatalmas stresszel jár, amibe egy idő után belebetegszel. Aztán valahogy mégis jön a megoldás, csak észre kell venni és élni vele. Utólag persze rájössz, hogy nem kellett volna másokért feláldozni magad, mert ez soha nem kölcsönös, nem éri meg. Megtanultam, hogy önzőnek kell lenni, többre értékelnek, mert az önzetlenségemet nem érdemnek, hanem gyengeségnek tartják. Bár előbb tudtam volna ezt, millió lehetőség lett volna időben változtatni, ha nem törődök mások életével. Lehet, hogy ők is jól jártak volna egy kényszer változással és  én pedig biztosan. De sosem késő. 

A tanácsom, hogy megéri változtatni. Nem jó érzés, ha az ember utólag rájön, hogy megtehette volna és ezért-azért nem tette. Félt a változástól, vagy akár másokat óvott. Hidd el, mások majd megóvják saját magukat. Néha a kegyetlenség nem is olyan nagy bűn. Merj változtatni és legyél nyugodtan önző.