Szép nyelv a magyar, egyedi, ősi. Ahogy minden más nyelv is szép és ősi, hiszen általa az emberek megértik egymást sokezer éve. A nyelvek az idővel,  korokkal együtt lassan, vagy újabban már nagyon is gyorsan változnak, új szavak, kifejezések keletkeznek, idegen kifejezések illeszkednek a szókincsükbe és  így van ez rendjén. Ma már nem tudnánk kifejezni magunkat őseink szóhasználataival, de nincs is fogalmunk az akkor használt szavak jelentésével, hiszem teljesen más világban élünk. A helyesírás szabályai is folyamatosan változnak, bár szeretjük azt hinni, hogy azok kőbe vannak vésve ősidők óta.  A modern nyelvészet pontosan tudja, hogy ostobaság erőltetni az elavault szabályokat, időnként figyelembe kell venni a köznyelv változásait és alkalmazni, de azért tiszteletben tartva elődeink törvényeit..  A nagy nyelvújítónk, Kazinczy időben rájött erre,  jól érezte, hogy a nyelvünk reformra, megújulásra  szorul. Nagyon találékonyan és kreatívan kezelte a problémát, rengeteg, ma használatos  szavunkat is ő kreálta.  Sok ment a kukába is, nem minden vált be, lett közkinccsé, de azért sok szavunkat, kifejezésünket neki köszönhetünk. Nélküle szegényesebb lenne a mai szókincsünk is. Szerintem nagy koponyára vall, hogy felismerte nyelvünk avultságát és ki is merte mondani azt, sőt rögtön a megoldáson is dolgozott. Nyilván sokan szentségtörésnek tartották a "szent " anyanyelv "megerőszakolását", de az idő őt igazolta. A nyelv olyan, mint egy élő organizmus, fejlődik, néha elhalnak elemei, szép lassan elfelejtődnek szavak, amelyeket nem használunk és újak jönnek helyébe. Ma pedig már fénysebességgel változik. Sokat hozzátesz ehhez az elkerülhetetlen globalizáció, a  számítógépes és szociálmédia nyelvezet, a  csetekben használatos rövidítések,  emojik , ezek már a fiatalok szóhasználatai. Ez ellen nem lehet és nem is érdemes hadakozni, el kell fogadni és megtanulni.