Rengeteget írtam már eddig is  a változás és a változtatás fontosságáról, amikor pedig még sejtelmem sem volt arról, hogy ez rám is vonatkozni fog, mégpedig hamarosan.  Az én életem is száznyolcvan fokot fordult.  Magam sem értem, hogyan is történt, mert nem volt szándékos a változtatás. Olyan ösztönös változás volt ez inkább. Zsigeri. Változtak az életkörülményeim, sok rossz történt velem, és ez először sokkolt. Nem tudtam, van-e kiút számomra. Nem adtam fel, bíztam benne, éreztem, hogy meg fogom találni a megoldást. Aztán valóban megtörtént, mint egy villámcsapás. Onnantól megnyílt a világ előttem.

Azt mondják, személyiség változás áll be a transzplantált betegeknél, a donor tulajdonságait, viselkedését, érdeklődési körét kezdi átvenni a beteg. Nálam ez szerencsére nem állt fenn,  akkor viszont valami más lehet az ok,  mert elég furcsának találom ezt a tudatalatti, önvédelmi reakciómat, a teljes változásomat. A titok azt hiszem, az  agyban keresendő, hiszen a neuronjaink titokzatos hálózatait, működését, meg ami ott még megbújik, sosem fogjuk pontosan megismerni, bár az orvostudomány naponta fedez fel újabb és újabb csodákat, az még mindig csak a jéghegy csúcsa lehet. Legalább is, a mi életünkben belátható időn belül nincs rá sok esély. Bár a MI (Mesterséges Intelligencia) a közeljövőben  nyilván tökéletesen meg fogja  fejteni. De ne akarjuk ezt, ne várjuk, mert azok már nem mi leszünk! Fogadjuk csak el így, hogy titokzatos  működésű agyunk mindig jelez valamilyen formában, és nekünk  csak figyelni kell a jeleket.

 Talán a komoly betegségem és csodás gyógyulásom következtében felléphetett nálam egy csendes PTDS, ami átfordíthatta az agyamat.  Valami kétségtelenül kattant benne. Ez csak az én ötletelésem, mert számomra is érthetetlen a váratlan személyiség változásom.  Egyszer csak rábredtem, hogy egy másik életet kezdtem élni. Mintha nem is én lennék  az a személy, akit eddig ismertem. Megváltozott az ízlésem, az érdeklődésem, új képességeimre derült fény és visszanézve meglepődve gondolok olyan korábbi teljesítményeimre, mintha az a személy is eltűnt volna belőlem, aki korábban azokat a tevékenységeket véghez tudta vinni. Ma már lehetetlennek tűnik, hogy képes lennék/voltam rá.  Még a magánéletemben is gyökeres változás állt be. Végre láttam az embereket teljes valójukban, ahogy hozzám kapcsolódtak. Nem örültem ennek a tisztánlátásnak, mert keserű a valóság. Mégis léptem és ledobtam magamról a mérgező kapcsolatokat, amelyekről azt hittem, örökre szenvednem kell a kötöttségeitől, azokból nincsen kiút, az a természetes. Hirtelen jött a megvilágosodás, rájöttem, hogy nagyon is könnyű ezen is változtatni. Végre szabad lettem. Csakhogy a szabadságnak nagy ára is van. Egyedül maradsz, neked kell újraépíteni önmagad és először fogalmad sincs, mit is kellene tenned. Túl nagy lett az űr körülötted. Ki kellene tölteni. Aztán rájössz, hogy ha tényleg vágysz rá, valóban ki akarod tölteni és nem csak eltölteni a hátralevő idődet valahogy, akkor eléd fogja  hozni a sors.  Kérdés, hogy észreveszed-e a lehetőséget. Kétségtelen, kell hozzá némi proaktivitás, egy kicsit be kell segíteni a Sorsnak. Rajtad áll, észreveszed-e és ha igen, kihasználod-e, amit felkínál.  

Sokan tragédiaként élik meg a körülményeik megváltozását, hiszen nem tudnak elképzelni másféle életet, mint amit eddig éltek. Nem hiszik el, hogy másképpen is lehet folytatni. Hányan dobták könnyelműen el az életüket pusztán azért, mert elvesztették vagyonukat, kiváltságaikat, állásukat, szerettüket. Vagy lettek rabjai tudattompító szereknek, elmenekülve a szikár, új valóság elől. Sokan megijednek, mert nem bíznak abban, hogy képesek alkalmazkodni, új emberré válni, túllépni a csalódásokon. Kemény dolgok ezek, nem vitás. Mégsem kellene feladni, mert sok rejtett képességünknek engednénk teret, ha bíznánk önmagunkban.  Sokan el sem tudják képzelni, mennyi lehetőség várna felfedezésre, ha kicsit is nyitottabbak lennének. Akik újrakezdték, általában boldogabbak lettek, mint előtte voltak, új perspektívákat, új nézőpontot találtak az életükhöz. Van aki meg tudja csinálni! Kétségtelenül nem könnyű elveszíteni mindazt, amiben egész eddigi életedben hittél, amiről azt gondoltad, egyedüli stabil pontot jelent számodra, az határoz meg téged a társadalomban, ahol élsz. Ha elveszted, te is semmivé válsz az emberek szemében. Ez nem igaz. Az emberi természet alapvetően képessé tesz a rugalmas reagálásokra, de ami a legfontosabb: ne mástól várjuk a "megmentést". Saját magunkat kell kirántani a gödörből, ha kell hajunknál fogva. Ha nincs hajunk, még akkor is. Képesek vagyunk rá. Nekem elhiheted.