Hogy fordulhatott ekkorát a világ? Hogy lett az értéktelen, üres celebekből követendő példa? Ők azok, akik soha semmilyen értéket nem teremtettek, nincs egy önálló gondoltuk, amihez kapcsolódni lehetne. Ellenben sokat tudnak beszélni a semmiről, vagyis önmagukról, az "énidőről" a "minőségi időről", a fogyásukról, testképről, a szépészeti beavatkozásikról, az elmebeteg diétáikról és életmódtanácsokat osztogatnak, amiről szerencsétlen követőik elhiszik, hogy segít rajtuk.  A Google-ből összeollózott okosságokat puffogtatják és szinte minden nagyobb médium átveszi ezeket , mert nem maradhat le a "népszerű" celebről, az hozza a kattintásokat,  Ez egy öngerjesztő folyamat.  Életbe lép a rajongó státusz, rengetegen követik az irigyelt  "sztárt" , mert hozzá akarnak hasonlítani, vagy legalább közelebb kerülni hozzá, ha megveszik az általa promózott terméket. Elhiszik, hogy ő is azt használja.  Vagy , ha követik a tanácsait, akkor az megoldja életük válságait, közelebb kerülnek vele ők is a fényhez.   Van olyan celeb, aki hirtelen, egy-két év alatt  táplálkozási szakemberré vált a semmiből, olyan diétás csoda-termékeiket forgalmaz méregdrágán, amelyeknél egyébként sokkal jobbat lehet kapni fillérekért ,például a Rossmann-ban. Mégis megveszik áldozatok árán is, mert  elhiszik neki, hogy azt kell megvenni,. Elég, ha a felkapott celeb neve szerepel a címkéjén vagy bemutatja a csatornáján. Nem is ezzel van a gondom, mert mindenki higgyen, amit akar, használjon, amit akar, hiszen a placebonak is vannak pozitív hatásai. Azt viszont kimondottan károsnak tartom, amikor az ilyen "véleményformálók" minden képzettség és szakmai tudás nélkül olyan témákban nyilvánulnak meg "szakértőként" amihez nem értenek. Ezzel akár veszélybe sodorják a követőiket, akik minden szavukat elhiszik. 

Másik téma:

Most olvastam egy fiatal szerző új könyvét. Nem mondok nevet. Nagyon tehetséges, az rögtön látszik. Tud írni. Virtuózan használja a szavakat, mindent, de tényleg mindent leír, ami abban a pillanatban eszébe jut. Nincs gátlás, ami akár hasznos is lehet, szabadon csapong. Hosszú és gondolkodtató körmondatokat használ, zsonglőrködik a szavakkal. Ez tetszik,  de szerintem szándékosan  ezzel operál,  így terelve el a figyelmet az ürességről.  Tulajdonképpen az írás nem szól semmiről csak lidérces, gyerekkori  visszaemlékezéseinek morzsáiról. Kitartó vagyok,  nagy nehezen a végére érek és azt gondolom, hogy így festhet egy ülés a pszichiáternél, amikor alfában a díványon fekve a gyerekkori traumáidról kell mesélni. Lehet, az írónő a könyvével ezt a kezelést spórolta meg, mi meg értetlenül kapkodjuk a fejünket, nem tudjuk, eldönteni, hogy akkor most egy írásbeli abúzus áldozatai vagyunk-e vagy ez szépirodalom?  De lehet, hogy ez az igazi magas irodalom, csak én finnyáskodom.