Objektív önértékelésre van szükség

Nincs mese, előbb-utóbb mindnyájunknak szembe kell nézni az idő múlásával és ilyenkor érdemes számvetést készíteni arról is, hogy  megfelelően haladunk -e az életünk ránk kiszabott út- és idővonalán.  Nem akarok senkit stresszelni, de napról-napra fogy az időnk, úgyhogy nem árt igyekezni, hiszen amíg még élünk, addig bármikor javíthatunk, változtathatunk. Utána sajnos már nincs reklamáció...  Legyünk bár  akármilyen életkorunkban, semmiképpen ne blicceljük el ezt a kínos szembenézést önmagunkkal, mert csak akkor tudunk rálelni a helyes útra, ha elfogadjuk a tévedéseinket is és képesek vagyunk levonni belőle a megfelelő következtetést.  Minél előbb, annál jobb, hogy ne legyen késő a bánat. Nem kell hosszasan azon rágódni, hogy mit rontottunk el eddig, ostorozni magunkat, az csak időpocséklás. A múlton nem változtathatunk, de a jövő még üres lap. Nem kell mindenbe beletörődni és siránkozni, hogy velünk mostoha a sors. Mindig van kiút és megoldás. Sokszor elmegyünk a kínálkozó lehetőségek mellett, észre sem vesszük, mert nem is tételezzük fel, elképzelni sem merjük, hogy letérhetünk arról a  sémáról, rutinról, amiről azt hisszük, az az egyedüli, ránk kiszabott élet. Pedig lehet és sokszor muszáj is a változtatás, bármilyen óriásinak is tűnik.  Nem kell sem félni, sem kétségbeesni a kényszerű változásoktól sem.  Mindig lehet új életet kezdeni, sokszor meglepően jól sikerül reménytelennek látszó helyzetből is. Tulajdonképpen a változás visz bennünket előre az életben. Sokféle képesség és rejtett tehetség lakozik mindannyiunkban, ami csak arra vár, hogy kibontakoztassuk, felfedezzük. Ha végül sikerül, az szárnyakat ad és alig akarjuk elhinni, hogy azok is mi vagyunk. Ne csak az utolsó szívdobbanásunknál döbbenjünk rá, hogy elkéstünk, elherdáltuk az életünket.  Talán könnyebb lesz az utolsó lélegzetvételünk is, ha elégedett sóhajjal hunyjuk le a szemünket, amikor majd kopogtatunk az Örökkévalóság kapuján: - Ezt jól csináltam, szép élet volt! 

Szeretet

 Azt tanítja minden vallás és arra épül minden kultúra, hogy a legfontosabb emberi tulajdonság a szeretet. Az mozgat mindent. Haláluk pillantában állítólag mindenki a szeretteire gondol és rettenetesen megbánja, hogy elkésett kellően kimutatni a szeretetét és rádöbben, hogy nem töltött elég időt azokkal, akikkel kellett volna.  Méltatlan emberekre és dolgokra  pazarolta rövidre szabott idejét.  Pillanatra megállva és visszanézve elcsodálkozik az ember, hogy az egykor borzasztóan fontosnak hitt, halaszthatatlan dolgok mennyire hiábavalók voltak, nyom nélkül tűntek el az életünk fordulatai közöt.   Mi meg a legdrágábbat vesztegettük rájuk: a szeretteinkre szánt időnket, ami visszafordíthatatlan.   Ezért érdemes fontossági sorrendet, értékrendet  készíteni. Ha kell, mondjunk nemet arra, ami érdektelen vagy értéktelen számunkra. Persze az udvariassági szabályokról azért ne feledkezzünk meg, mert megbántani nyilván nem akarhatunk senkit. 

Boldogság = pénz?

A pénz utáni hajsza hevében elfelejtünk emberek maradni. A pénz bűvöletében élünk, szinte az egyetlen értékmérővé vált. "Annyit érsz, amennyid van" -  mondta ezt az elhíresült és szégyenletes  mondatot egy végelenül cinikus és ostoba politikusunk. Sajnos, igaza is van, ez a gondolkodásmód egyre jobban uralja itt és most  az életünket.   Mindenáron meg kell szerezni az anyagiakat, hogy valakikké váljunk. Akkor leszünk csak boldogok, akkor tisztelnek majd, lesz számtalan barátunk és irigyünk. Mindenki csodálni fog, mi pedig sütkérezünk a dicsőségben és élvezzük a luxust.  Már senkit sem érdekel, milyen emberek vagyunk valójában, ostoba, öntelt  tahók-e vagy  okosak, tehetségesek, milyen nagyszerű képességeink vannak, tettünk-e valamit  hozzá a közös értékeinkhez, kultúránkhoz. Ha az utóbbbiak a jellemzőek ránk, akkor sürgősen szorítsuk háttérbe, ha érvényesülni szeretnénk, erre ma nincs kereslet, sőt hátrányt jelent. Kukába hát a valódi művészettel, a szellemi értékekkel, a tudással!  Az számít, mit birtokolsz, milyen márkákat viselsz, milyen autóval vagy helikopterrel, magángéppel ugrasz el egy üzletinek számlázott ebédre vagy focimeccsre. Lenézően alázzák ma az alkotó művészeket, az olyan művészetet,  amely elgondolkodtat, fejlődésre, tanulásra inspirál, széles látókörűvé tesz. Nincs erre ma szükség,  mert nem hoz pillanatnyi  hasznot.  Mégis, szerencsénkre vannak elhivatott, valódi művészemberek, akik az ellenszélben is őrzik még a lángot. Köszönet jár nekik érte. 

 A jövő ítélkezni fog

Hogy ezzel a gyerekeink jövőjét tesszük tönkre? Ugyan, kit érdekel? Majd megoldják az utódaink valahogy!  Ha még itt lesznek egyáltalán...  Már, ha egyáltalán lehetséges lesz valaha is helyrehozni a hatalmas, testekben, lelkekben keletkezett  kárt. Csak a jelen számít, mert önzőek és kapzsik lettünk. Minden eddigi társadalom az emberiség  gazdag történelme során óriási hangsúlyt helyezett a jövő nemzedékek  jobbá tételére, felelősséget érzett a közeli és távoli  utódaiért. Megőrizte és továbbadta a tudást, a művészetet. Fáradságot nem kímélve kőbe vésték, vagy  épületeket, szobrokat, időtálló festményeket, zenét, irodalmi műveket hagytak hátra, hogy azok tovább éljenek évezredeken át. Ma is ezeket a műveket csodáljuk és épültek rá  kultúrák. a világ minden táján.  Minden kor tett maradandót a jövőért, pedig építhetett volna olcsó légvárat is, ahogy azt manapság látjuk. Vajon mi marad ezekből akár évtizedek múlva?   A többezer év óta felhalmozott értékek  viszont a mai napig fennmaradtak mindannyiunk számára közös kincsként, amit még mindig elbűvölten csodálunk annak ellenére is, hogy sok ezekből elpusztult háborúk, temészeti csapások, emberi butaság  következtében.  

És mit hagyunk mi, magyarok a saját utódainkra? Tiszta levegőt, egészséges környezetet? Azt ugyan már biztosan nem! Tudást? Igényes művészetet?  Azt sem, vagy csak keveseknek.  Annál inkább mérgezett környezetet, lebutított tömegeket, lepusztult vidéket, növekvő nyomort. Kiváltságosnak kikiáltott semmirekelők uralmát. A valamikor híres oktatásunk lezüllesztését. Nem adunk világszínvonalú tudást a gyerekek kezébe, mert ma úgy gondolják a döntéshozók, elég, hogy csak annyit értsen az életből, hogyan kell a kiváltságosok parancsait gondolkodásmentesen végrehajtani. Lehetne ez másképpen is, mégsincs úgy.