Szokások és változások a divatban

Igencsak megváltoztak az öltözködési szokásaink is, mint minden más az életünkben.  Az biztos, hogy a huszonegyedik század teljesen más, mint eddig bármelyik korszak az emberiség történetében. Megérkeztünk a múlt század sci-fi fantáziák íróinak világába. Az idő is mintha felgyorsult volna és mi folyton attól félünk, lemaradunk valamiről, kimaradunk valamiből, miközben fogalmunk sincs, hová sietünk és minek. Miért pont az öltözködési szokásaink maradnának ki a változásból? "Amit viselsz, bemutat téged a világnak, különösen ma, amikor az emberi kapcsolatok gyorsak. A divat egy azonnali nyelv." Muccia Prada 

Soha nem volt még ennyire felszabadult a divat. Ez talán annak köszönhető, hogy ma már nem a divatházak diktálják a divatot, hanem a virtuális utca népe irányítja azt és éppen ezért olyan eklektikus és meghökkentő. A nagy márkák tervezői csak loholnak utánuk, próbálják menteni a menthetőt, kreativan használni az ötleteket és megtartani az irányítás illúzióját. Így fordulhat elő, hogy mondjuk a Gucci holdjáró sneakert tervez, kiszolgálva a közízlést, bármilyen borzadály is az. Ma már senki sem csodálkozik, ha egy bármilyen korú hölgy az elegáns koktélruhájához vastagtalpú Balenciaga vagy bármilyen márkájú, (szinte minden márkának van!) hasonló műanyagrémálom edzőcipőt cipőt húz. Emlékszem a Dolgozó lány című filmre a nyolcvanas évekből,  (hú, de jó kis inspiráló film volt, emlékszik valaki?) amikor a feltörekvő, karrierista Melanie Griffith még külön  szatyorban vitte a tornacipőjét a tűsarkúja lecserélésére. Ma már akár maradhatna is rajta a kényelmes csuka.

Nem öltözünk ki, ha  a színházba megyünk. Régen nagy szám volt, rákészültünk, ünnep volt színházba menni. Láthattuk élőben játszani a tévéből, moziból ismert színészeket, egy levegőt szívhattunk velük, csodálhattuk őket a színpadon. Megtisztelve éreztük magunkat és mi is megtiszteltük őket azzal, hogy szépen felöltöztünk. Ma el vagyunk kényeztetve a rengeteg streaming-gel, mindennapos dolog lett látni a színészeket, szinte már az ismerőseink. Korábban  ők voltak "a" sztárok, ma viszont már bárki lehet sztár, még ha csak öt percre is. Ha pedig csökkent a reputációjuk, már kevésbé távoli, elérhetetlen idolok, így mi sem törjük már magunkat annyira a kiöltözéssel. Jövünk a munkából, oda is normálisan kell öltöznünk, az jó lesz a színházba is. Nem gond a farmer, a sportcipő sem. Pedig szerintem igenis gond. (Nem beszélve a színházi etikettről, de arról majd máskor.) Vissza kellene térni a varázslathoz, meg kellene adni a módját. Dehát a változás szele talán már végérvényesen megcsapott bennünket.

Az első színházi sokk jó pár éve Londonban ért. A We Will Rock You című darabot néztük meg, teltházas előadás volt. Özönlöttek be a fiatalok, úgy, ahogy voltak, akár éppen a suliból jöttek, farmerban, pólóban, kezükben chipses zacskók, szendvicsek, italok, lazán és hangosan. De a felnőttek is hasonlóképpen. Hatalmas siker volt a darab, felejthetetlen előadást láttunk. Annak ellenére is csodálatos volt, hogy a nézőtéren végig totális volt káosz és a hangzavar, kb mintha csak egy plázás mozielőadás és egy rock koncert hibridje lett volna. Megdöbbentem a jelenségen még azzal együtt is, hogy ok, ez egy zenés darab volt és főleg, hogy  a Queen zenéjéből, de mégis csak színházi darab! Nálunk akkor még elképzelhetetlen lett volna ekkora lazaság a nézőtéren. Ott gondolkoztam el először azon, hogy a színház tényleg a mi szórakoztatásunkra való, nem feltétlen kell karót nyelve végigülni minden darabot, ahogy megszoktuk. Jó, darabtól is függ. Nyilván egy drámai darab esetén csöndben vagyunk... Azért az jó doldog, hogy nálunk is van elég sok interaktív újhullámos, alternatív  színház, amelyek tényleg lazák és formabontók és főleg kreatívak. (Mondjuk a pénztelenség miatt kénytelenek is kreatívak lenni, de ez sokszor előnyükre válik) Mindenestre  szerintem lassan változni fognak a színházi szokások is. 

U.i.: Itt  és most muszáj megemlítenem a legutóbb látott frenetikus színházi élményemet.  Egy román társulat modern kabuki darabját néztük meg és mondhatom, hogy valami fantasztikus volt mind kreativitásában, ötleteiben, mind színészi játékában. Elképesztően profi, merész és formabontó volt, néha komoly és néha vicces, minden egyes percét élveztem.  Ha valakit érdekel, a Magyar Narancsban jelenik meg róla Kiss Annamária  (Ancsi) részletes színházi kritikája, mivelhogy együtt láttuk a darabot és ő történetesen a lányom. :-)

Kellemes színházi élményt mindenkinek, akár kiöltözve, akár "casual"!