Szeretem és érdekel a divat. Tinédzser koromban létfontosságú volt a barátságok kialakításában, hogy ki mit visel. Árgus szemekkel, kritikusan figyeltük egymást, soha nem lógtunk volna együtt olyannal, aki nem a mi kasztunkat képviselte az öltözködésével. Ez egyszerűen elképzelhetetlen volt. Többet jelentett, mint külső megjelenést, állásfoglalás volt. Elválasztó vonal volt a legkülönbözőbb társadalmi státuszú, mentalitású fiatalok között. Voltak például a népies, puritán megjelenésű "szütyős" értelmiségi, vagy annak látszani akarók (akkor még trendi volt értelmiséginek lenni!), aztán a nyugati stílust majmoló menők, a mindig fekete, hosszú leplekben járó rock-osok, a pesti, belvárosi stílust képviselők, stb, nem emlékszem mindre. Én a menő nyugatiashoz szerettem (volna) tartozni, ezért elég kreatívnak kellett lennem, mert nem voltunk túl gazdagok. Egy péntek este éppen rock-koncertre készültem és tanácstalanul álldogáltam, próbálgattam  a szekrény előtt, de nem volt semmi sem jó, nem tudtam mit felvenni. Márpedig éppen nagyon tetszett egy srác a társaságból és menőn akartam kinézni, mint a barátnőim. Éppen elkeseredtem volna, amikor  megláttam apuka vadonatúj, fekete kötött garbóját, amit nemrég vett külföldön, nagyon vigyázott rá. Tényleg szép darab volt. Én meg fogtam egy ollót és szépen levágtam a garbó részét. Így lett egy mély nyakkivágás és mivel apuka jó magas volt, a pulcsi nekem miniruha lett. Felvettem hozzá egy övet, meg voltam elégedve a művemmel. Igaz, a srác továbbra sem foglalkozott velem, de a pulcsi-ruha bejött. Apuka annyira azért nem volt lelkes, mikor fel akarta venni és szembesült a pusztítással...

Szóval, a divat! Nagyon is fontos, hiába mondják sokan, hogy nem számít és nem a ruha teszi az embert. Hát hogyne lenne fontos! És igenis, a ruha teszi! Szinte mindent kifejez az emberről, a társadalomról, a közegről, ahol, amelyben élünk. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lehet "hamisítani", sőt a divatipar is erre biztat. Legyél új ember, hogy rád sem ismernek, csak  vedd meg, viseld ezt vagy azt. Át lehet alakítani a külsőt úgy, hogy egy másik társadalmi csoport tagjának tűnjél, csak megfelelő ruha kell hozzá. Főképpen gazdagnak akar mindenki látszani. De lehet bárminek. Éppen ez bizonyítja, hogy milyen ereje van az öltözködésnek, hogy megtévesztően is lehet használni, jó és rossz célra egyaránt. Lehet csalásra is, de lehet simán önbizalom fejlesztésre vagy egy csoporthoz való asszimilálódásra. El lehet hitetni, hogy az vagyok, amit viselek. Aszerint  bánik velem a társadalom. A társadalmak pedig igen  változatosak. Sokféle náció, azon belül is kasztok, csoportok, klikkek léteznek. Mindegyik másképpen fejezi ki az öltözködési szokásaival is  a hovatartozást, együvé tartozást. Vannak ismertetőjegyei a gazdagságnak, szegénységnek, művészetnek, lehet puritán, hivalkodó, népies, katonás, lehet egyenruha, népviselet, stb. Azzá tudsz lenni, ami akarsz. 

Sokáig a nagy márkák divatházait nevezhettük  a "divat-vallás" pápáinak, ők határozták meg, diktálták a trendeket, mára azonban egyre inkább átvette az irányító szerepet az "internet népe", eluralkodott az eklektika a divat terén is. A gazdagságot, a kiválasztottak világát azonban továbbra is ők jelképezik. A mesterségesen fenntartott, irreálisan magas árú designer darabok birtoklása mutatja a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyzetet. Úgy tűnik, a divatházak is erre fókuszálnak most már, nem véletlenül uralkodott el szinte mindegyik luxusmárkánál a név, logó feltűnő használata a designer darabjaikon. Soha ilyen mértékben nem tették hangsúlyossá, sőt, eddig tudatosan elkerülték. Pont az adta  márka értékét, hogy diszkréten vagy rejtve tüntették fel, csak a szerencsés "beavatottak" ismerték fel a szabásról, a márka apró ismertető jegyeiből, anyagából, kidolgozásából. Ebben rejlett a varázsa. Ma messziről ordít mindenről. Ezek a rikító márkanevek már egy új fogyasztói réteg számára készülnek, amelyet nem hagyhattak figyelmen kívül és ezek az újgazdagok. Főként kelet-európai oligarchák és gyermekeik,  a semmiből nagy vagyonokra szert tett, eddig ilyenekről csak álmodozók lettek a legfőbb vásárlók, akik elvárták, hogy mindenki egyből lássa, hogy mit viselnek, mert hogy ők megtehetik. Ezzel akartak gyorsan felnőni a gazdagok áhított, kiváltságos rendjéhez. A divatipar pedig boldogan  kiszolgálja ezt az új vásárlóerőt. Eltűri a hamisításokat is, hiszen csak a márkát erősíti a növekvő igény. A fast fashion ipar pedig a szerényebb anyagi helyzetűeket látja el, ad illúzót a koppintott és havi rendszerességgel teljesen kicserélt választékával. Ezek a divatos, de minőségében silány változatok hihetetlen mértékben felfokozták a vásárlási lázat, millió tonnaszámra termelve a textilipari hulladékot. 

Ma már egyre több minimalista mozgalom üzen hadat az eszeveszett fogyasztásnak, ami semmi másra nem jó, mint a környezetünk, a Föld tönkretételének meggyorsításához. Kérdés, hogy még időben vagyunk-e és tudunk-e . akarunk-e változni egyáltalán.