"- Emelkedünk? - Nem, süllyedünk!"
Minap az egyik barátnőnknél jött össze a csapat, vagyis mi hárman lányok. Régi jóbarátnők vagyunk, de elég ritkán tudunk találkozni. Örültünk egymásnak (és Micikének, a cicusnak, "aki" szintén részese szeret lenni a találkozásainknak). Letelepdetünk a nappaliban a kanapéra, kitöltöttük a finom vörösbort, otthonosan ellazulva hátradőltünk és egymás szavába vágva dőlt belőlünk a szó, kivel mi történt, mióta nem találkoztunk. Csakhogy barátnőm szereti "háttérként" bekapcsolva hagyni a tévét. Éppen valami valóságsószerű főzős tévéműsor ment. Őszintén szólva engem nagyon is zavar, ha a beszélgetés közben megy a tévé, idegesít, mert megosztja a figyelmet, még ha csak "háttérként" megy, akkor is . De nem akartam ünneprontó lenni, nem tettem szóvá, mert úgy láttam, hogy a lányokat érdekelte a műsor. Nekem meg olyan érzésem lett, mintha a Marsról csöppentem volna ide hirtelen. Most, hogy láttam ezt a műsort, már pontosan tudom, miért hagytam fel évekkel ezelőtt a tévézéssel. Az ehhez hasonló adásokat akartam elkerülni. Ez a műsor, amire óhatatlanul rá-rápillantottunk, olyan mélyre ment, aminél nem hiszem, hogy van mélyebb, bár ki tudja. Aztán már kényszeresen nézni kellett, mint valami katasztrófa filmet, ami annyira rémisztő, hogy csak bénultan bámulod. Valamilyen szisztéma alapján vendéndégeskedésről szólt, hogy pár "híresség" vendégségbe érkezik egy másik "hírességhez", aki főz valamit és ők együtt azt megeszik. Ehhez követi a kamera az érkezőket útközben is és a vendéglátót, ahogy készül. A szerencsétlen meghívottak: egy koros, valamikor jobb napokat látott énekesnő legalább öt számmal kisebb miniszoknyában és ujjatlan, kivágott topban, zsíros, loncsos hajjal, ápolatlan külsővel, és egy "naptárdíva" hasonlóan lepusztultan, elkenődött, olcsó sminkkel, lenőtt hajjal. A viselkedésük, a kinézetük, úgy egyáltalán az egész műsor kifejezetten gusztustalan volt. Ez hoz nézettséget, állítólag. Az emberek megtárgyalják, hogy nahát, ki hogy nézett ki, istenem, dehát, mégis vagy mégsem, vagy bármi. Lehet rajta szörnyülködni vagy akár rajongani is. Nem kell talán mondanom, melyik a csatorna és kik a szereplők, mindenkinek beugrik elsőre.
Akkorra már óhatatlanul is ez lett a téma közöttünk. A barátnőimet főleg az háborította fel, hogy hogyan néznek ki ezek a nők, hogy mehetnek így oda ilyen ápolatlanul, igénytelenül. Teljesen igazuk van, ennyi önkritikának valóban kellene lenni mindenkiben. Csakhogy én más oldalról közelítettem a problémát és egészen más háborított fel, amin kicsit vitába is bonyolódtunk. Az adás készítőinek sunyi embertelensége döbbentett meg, hogy tudatosan, öncélúan megaláznak két szerencsétlen nőt. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, ez is egyfajta abúzusnak tekinthető. Pedig ők láthatóan ezt nem veszik észre, örömmel tesznek eleget a felkérésnek, boldogan szerepelnek. (Egyrészt pénzt kapnak, ami jól jön, másrészt elhiszik, hogy népszerűek) Nyilvánvalóan pszichés problémáik lehetnek, minimum testképzavarosak, mert láthatóan nem fogják fel, hogy ahogy kinéznek, az finoman szólva sem képernyőképes. Ennek tudatában kellett lennie a műsor készítőinek, de nyilván eszük ágában sem volt a felvétel előtt egy kicsit "rendbehozni" a hölgyeket, ahogy ezt egyébként még egy egyszerű tévés riportműsorban is megteszik. A felvétel előtt sminkes, fodrász veszi kezelésbe még a random riport alanyokat is, hogy elfogadható látványt nyújtsanak a képernyőn. Itt viszont láthatóan a cél nem ez. Drasztikus nagytotálképekkel fokozták, követte őket a kamera a legelőnytelenebb szituációkban. Úgyhogy, engem nem a két nő igénytelensége borzasztott el, mert ilyen van, őket szerencsétlen, szánalmas áldozatnak gondolom. Észre sem veszik, hogy nevetség tárgyai, hogy felhasználják őket. Ami szomorúsággal tölt el, az inkább az, hogy a minden eddiginél alacsonyabb, alpári színvonal szalonképessé emelése - nem véletlen - egyre inkább teret nyer manapság hazánk kultúrpolitikájában. Süllyedünk, ahelyett, hogy emelkednénk... A valódi kultúra pedig szenved, haldoklik, mert arra most nincs szükség. Nem cél az emberek műveltségének fejlesztése, edukációja. Így lehet megalázni egy jobb sorsra érdemes népet. Annak a rétegnek szólnak ezek, amelyik hatalmon tartja a rendszert. A többiekre pedig nincs ehhez szükség.
